• Hozzászólások: 0
  • 05 February 2019 18:15
  • Kategória: Gyászban, veszteségben...
  • Szerző: Bogi
  • Olvasták: 65
  • Utoljára módosítva: -/-
  • (Értékelés 5.0/5 csillag) Összes szavazat: 1

Szeretünk, Pufi!

0 0

– Emlékszel, anya, mennyire haragudtál, amikor Pufi idekerült hozzánk? – kérdezte Marci a könnyeivel küzdve.


– Igen, emlékszem. – válaszolta anya szomorúan. – Tényleg mérges voltam egy kicsit. De nagyon megszerettem végül.


Valamikor, amikor nagymama éppen a szomszéd nénihez vitt süteményt, ott volt az unokája. A kislány megmutatta nagymamának a barátját, aki egy nagyon kedves kis aranyhörcsög volt. Szépen berendezett, tiszta lakosztálya volt a kislány szobájában. Elmesélte nagymamának, hogy mit eszik, mit iszik az állat, és azt is megmutatta, hogy milyen csiklandós érzés, amikor a kezébe veszi. Nagymama el is határozta, hogy örökbe fogad egy hörcsögöt, és Marcit meglepi vele.


Amikor Marcinak elérkezett a születésnapja, nagymama beállított egy felszerelt hörcsögketreccel. Volt abban itató, etető, játszósarok, és mindaz, amire az állatnak szüksége van. Anya nem nagyon örült ennek, hiszen szerinte felelőtlenség állatot ajándékozni bárkinek is, aki nem tud róla. Márpedig sem ő, sem Marci nem tudtak erről.


– Éppen ez a meglepetés benne! – örvendezett nagymama, aki nem értette, hogy anya miért mérges ezen a szép napon. – Egyébként is, az állat még nincs itt, igazából azt szeretném, ha Marci választana. – folytatta reménykedve.


Amikor Marci meghallotta, hogy nagymama mit talált ki neki, nagyon meglepődött, de azonnal útra kész volt.


– Hová kell menni a hörcsögért? – kérdezte. – Milyen színűek vannak, nagymama? Te láttad már őket?


– Még nem láttam. Azt szeretném, hogy együtt menjünk, hiszen neked kell majd gondoskodni róla. Talán anya is megengedi és segít majd neked mindenben. – kacsintott egyet nagymama.


Így aztán a délután folyamán nagymama és Marci elmentek oda, ahol örökbe lehetett fogadni a kis hörcsögöt. Kiderült, hogy valaki korábban megunta az állatot és felelőtlenül magára akarta hagyni. Szerencsére egy állatbarát ezt időben megtudta, és magához vette. Marci el is csodálkozott, mennyi apró rágcsáló van még itt: hörcsögök, deguk, tengerimalacok, patkányok, de volt ott három kiscica is. Ezeket az állatokat olyan emberek hagyták magukra, akik tévedésből játéknak tekintették az élőlényeket. Marci kiválasztotta az aranyszínű hörcsögöt. Az tetszett neki, hogy a pofazacskójába tömte a gabonaszemeket, és olyan lett, mint aki mumpszos. Azonnal elnevezte Pufinak.


Ezen a napon azonban Marci sírása töltötte be a házat. Pufi az oldalára dőlve feküdt, és nem mozdult.


– Mi van vele, anya? Miért nem áll fel? – kérdezte kétségbeesetten Marci.


Anya kivette Pufit és érezte, hogy nem dobog a szíve. Nagyon elszomorodott és egy nagyot sóhajtott.


– Pufi meghalt. Elpusztult. – válaszolta egyszerűen. – Nagyon sajnálom, Marci, de Pufi már nem él.


Marci már tudta, hogy ha valaki nem él, azzal nem lehet többet beszélni, vagy játszani. Sírni kezdett és kétségbeesve követelte a választ arra a kérdésre, hogy „Miért?”.


– Tudod, kisfiam, minden élőlény, aki megszületik, az meg is hal. Az állatok, a növények, az emberek mind meghalnak egyszer. Hogy miért? Mert ez a rend. Ez az életünk rendje. Nem élhetünk ebben a testben örökké. A falevelek is lehullnak a fáról, és akkor már nem élnek. De a fa igen!


– De Pufi nem falevél, anya! – szipogott Marci. – Ő csak egy kis hörcsög!


Anya elmagyarázta Marcinak, hogy minden élőlény itt a földön valamilyen formában, valamilyen testben él. A falevelek falevél formában, a kacsák kacsa formában, a hörcsögök hörcsög testben, az uborka uborka formában, az emberek meg emberi testben. Ez a test egyszer elöregszik. Amikor a hörcsögnek elöregszik, vagy végleg legyengül a teste, akkor egyszerűen leteszi, mint egy kinőtt nadrágot.


– Képzeld el ezt úgy, kisfiam, mint mondjuk a koszos, büdös zoknid, amit minden este leveszel. Kibújsz belőle, és másnap tisztát veszel fel, igaz?


Marci mosolyogva bólintott.


– A zoknidban te magad nem vagy benne állandóan, és tudod váltani. Gondold csak el, ha benne maradnál a zokniban, és én bedobnálak a mosógépbe, kiabálnál, hogy engedjelek ki. Szerencsére a zokni és te magad külön vagytok. Így van minden élőlény is: nem naponta cserélik le a testüket, hanem amikor szükséges. – folytatta anya. – Emlékszel, mi történt, amikor dédmama meghalt? – kérdezte.


– Azt mondtátok, hogy megöregedett. Mondjuk ő tényleg öreg volt.  – gondolkodott el Marci. – Most Pufit is eltemetjük? – kérdezte.


Anya hozott egy kis dobozt, hogy a hörcsög testét belehelyezhessék.


– Gyere, szedünk virágokat és eltemetjük a kertben. Vasárnap meg ültethetünk rá egy rózsabokrot. Van kedved neked kiválasztani, hogy milyen színe legyen? – kérdezte anya.


– Az jó ötlet. Szeretnék rá mindig emlékezni. – sírt Marci.


– Tudom, hogy most nagyon fáj a szíved, kisfiam, és hiányzik Pufi. Ha szeretnél, sírj bátran. Vagy rajzolhatsz is neki valamit, és ha gondolod, egy darabig egyedül hagylak vele, hogy el tudj mondani neki mindent, amit még szeretnél. – mondta megértően anya.


Marci bólintott, hogy szeretne Pufival lenni még egy ideig. Sokáig beszélt hozzá, simogatta. Érezte, hogy a szívében hatalmas hely van az állat számára. Öröm volt benne, mert ismerhette Pufit.


– Emlékszel, anya, milyen volt, amikor Pepita megkergette Pufit? – mosolygott Marci. –  Belecsimpaszkodott az orrába és Pepita megrázta a fejét, nem tudta, hogy mit akar tőle.


– És te emlékszel, amikor bebújt az ágyadba és megijedtél, amikor majdnem ráfeküdtél? – kérdezte nevetve anya. Majd folytatta: – Amikor elveszítünk valakit, az nagyon fáj. Néha haragszunk is rá, mert nem értjük, miért hagyott itt minket. Magunkra is haragszunk, mert azt gondoljuk, valamit talán elrontottunk, azért halt meg a másik. De ez nem így van. Minden az élet rendje szerint történik. Ebbe nem tudunk beleavatkozni.


– Te is meghalsz egyszer, anya? – kérdezte Marci aggódva.


– Igen, ha itt az idő. De még nem most lesz. Tudod, aki megszületik, az meg is hal. Az a lényeg, hogy az életed legyen tartalmas, és elégedettnek érezd magad benne. – válaszolta anya.  – Nem baj, ha ezt még nem egészen érted.  Sokszor nem is az eszünkre kell hallgatni, hanem a szívünkkel érezni.


Anya elmondta Marcinak, hogy lehetséges, hogy egy ideig nagyon hiányzik majd Pufi, és talán sírni is fog emiatt. Azt is elmondta, hogy bármikor, amikor csak szeretne beszélni róla, és az érzéseiről, azt bátran megteheti. Néhány képet kinyomtatott Marcinak a hörcsögről, hogy láthassa, ha szükséges. Ez nagyon jól esett a kisfiúnak. Este meggyújtottak egy fehér gyertyát a vacsora asztalnál, és arról beszélgettek, milyen öröm, hogy Pufi hozzájuk került, életük része volt, és hogy sok-sok emlékük van a közös kalandjaikról.

Megosztás
  • Twitter
  • del.icio.us
  • Digg
  • Facebook
  • Technorati
  • Reddit
  • Yahoo Buzz
  • StumbleUpon

Nincs még hozzászólás...

Válasz

Név: Kötelező mező.
Email cím: Kötelező mező. Nem látható
Weboldal:
Biztonsági kód (jobbra található): Kötelező mező.
Hozzászólás: Kötelező mező.